2.rész.Hogyan győztem le a pánikbetegséget gyógyszerek nélkül?

  Mindenek előtt szeretném leszögezni, hogy sem pszichológus nem vagyok, sem orvos. Az itt leírtak az én saját tapasztalataim, ami nem biztos, hogy mindenkinek használ. Ezért javasolom, hogy aki pánikbeteg, forduljon orvoshoz vagy pszichológushoz, én magam is ezt tettem. Az hogy az orvosi gyógyszeres segítség nekem nem volt segítség, arról sem én, sem a pszichiáter nem tehet. A szervezetem egyszerűen nem tolerálta, vagy szebben mondva visszautasította az antidepresszánsokat. Szám szerint, ha jól emlékszem legalább tíz félét próbáltak ki rajtam, sikertelenül. A mellékhatásaikról inkább nem is beszélek, mert rettenetesek

voltak.

A pánikbetegség okait homály fedi. Az orvosok és pszichológusok általában tapogatóznak a sötétben, de valamilyen megoldás mindig kézzelfoghatónak tűnik. Miután feltehetően mindenkinél más és más ez az ok, erre nem szeretnék kitérni, de ha valaki megtalálja a saját betegségének valódi okát, akár pszichológus segítségével, akkor az nagyon szerencsés ember és hamar meg fog gyógyulni. De térjünk vissza a tapasztalataimhoz: Minden írásom egy-egy pozitívumot ír le abból, ami nekem segített.

Íme a második tapasztalat:

Ha megérkezik a pánik érzése, a szakemberek kétféle megoldást javasolnak. Én mindkettőt kipróbáltam, és állítom, mindkettő működik. A fontos, hogy megérezd, mikor melyiket kell, érdemes választani.

Az egyik, hogy átengeded magadon, a másik, hogy szembeszállsz vele.

Hogy is van ez?

Ha jól belegondolunk, a természetben, amikor életveszélyes helyzetbe kerülünk, akkor két választás áll előttünk. Vagy élettelennek tettetjük magunkat, vagy megvívunk az ellenséggel. Mikor melyik a célravezetőbb, mikor melyik szolgálja jobban túlélési esélyeinket.
Mivel a pánik is egy ilyen felfokozott védekezési mechanizmus, csak  nem valós támadásra reagál, hanem inkább érzéki csalódásra, a fantáziánk játékára, de a folyamat és a megoldás ugyanaz.

Hagyjuk, hogy átmenjen rajtunk a félsz, kivárjuk azt a nagyon kellemetlen 5-10 percet, minden ellenállás nélkül, mintha ez egy természetes dolog lenne, és tudomást sem veszünk róla, csak hagyjuk átáramolni magunkon, vagy ellenállunk, szembeszállunk a gonosz ördöggel!

Sigmund Feudról mesélték, akinek szintén volt  pánikos periódusa, hogy ő a megküzdést választotta. A megküzdés bár nehezebb, de hatékonyabb, mert nagyobb az esélye, hogy többet ugyanaz a pánik nem, vagy sokkal kisebb intenzítással támad ránk.

Olyan ez mint egy tanulási folyamat. Megtanítjuk a szervezetünket, hogyan győzzön.

De ezt legjobb fokozatosan tenni. Pl: ha valakinek utazási, vagy liftes pánikja van, akkor érdemes először csak beszállni a villamosra, én is ezt tettem, és mielőtt elindul kiszállni. Aztán menni egy egész megállót és leszállni, és ezt szépen folytatni. Csináltam a metróval is a mozgólépcsőn. Először lementem és visszajöttem. Aztán lementem és mentem egy megállót, és így tovább. Ugyanígy a lifttel is. Csak beszállni és kijönni. Csak egy emelet, aztán több. Szépen egyre többet. A durr bele bumm, túl nagy feszültséggel jár.

Mi a véleményetek, melyiket tartjátok jobbnak?

Szepes Mária írja a következőket:

” Félelem nélkül élni csak az tud, aki mer mindennel szembenézni.

Jövője nem rémíti. Múltja nem dermeszti.”

Ez a film a szembeszállásról szól. Nézzétek meg, érdemes!